KÓTA posztumusz díj

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) a magyar kultúra napja alkalmából minden évben díjazza a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőit; karnagyokat, tanárokat. Idén posztumusz elismerésben részesítették Bartal Lajost, iskolánk egykori tanárát.


Bartal 


Bartal tanár úr 1969 és 2013 között tanított gimnáziumunkban. Énektanárként a méltán híres fürstös, majd balassis diákkórus vezetője volt, több alkalommal osztályfőnök, illetve 2002-től 2013-as nyugdíjba vonulásáig igazgatóhelyettesi feladatokat is vállalt. Ezt követően is ezer szállal kötődött szeretett iskolájához: a Balassi Baráti Kör vezetőjeként évről évre szervezte az öregdiákok találkozóját, karnagyként pedig a volt gimnazisták kórusát irányította.

Bartal tanár úr munkássága, hivatástudata kiváló példát mutat a tanárok későbbi nemzedékeinek. Ezt a példát őrizzük azzal is, hogy a gimnázium egy tantermét róla neveztük el. S ezért vagyunk mi is büszkék erre a szakmai elismerésre.


Bartal 2