„Iustam causam Deus non derelinquet” (II. Rákóczi Ferenc)

Rákóczis utazás Dél-Baranyába

A Rákóczi Szövetség októberi diákutaztatási programjának keretében a horvátországi Eszékre és ezzel együtt a történelmi Dél-Baranya területére szerveztük tanulmányi kirándulásunkat. Az utazás az október 23-ai nemzeti ünnephez kapcsolódva valósulhatott meg, hiszen a program fontos eleme volt, hogy egy eszéki magyar tanítási nyelvű gimnáziumba látogathattunk el, bepillantást nyerve az ottani gyerekek és tanáraik mindennapjaiba.

Bővebben...

2016. november 23.

A Rákóczi Szövetség elmúlt három éve - stúdióbeszélgetés a Rákosmente Televízióban

Három évvel ezelőtt jött létre a Rákóczi Szövetség iskolai szervezete a Balassiban, melynek működésével és programjaival foglalkozott a Rákosmente TV Álláspont című műsora.

Bővebben...

2016. május 30.

Ünnepi taggyűlés - Blankó Miklós az idei kitüntetett

A tavaszi szünetre esett az idén a Rákóczi Szövetség névadójának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek az emléknapja. Ez alkalomból tartotta meg április 6-án - hadtörténeti előadással is egybekötött -  ünnepi taggyűlését a Rákóczi Szövetség iskolai helyi szervezete, ahol az elnökség idei kitüntetését Blankó Miklós, a helyi szervezet egyik alapító diákja vehette át.

Bővebben...

2016. április 7.

Az idén is sikeres évet zárt a helyi szervezetünk

Szokásainkhoz hűen, a téli szünet előtt,  december 16-án megtartottuk az év végi taggyűlésünket, ahol áttekintettük az éves programjainak, illetve előkészítettük a következő év eseményeit. Külön ki kell emelni, hogy az idei évben is jelentős anyagi támogatást kaptunk a Rákóczi Szövetség Központi Irodájától, illetve a beszedett tagdíjakból is gazdálkodhattunk.

Bővebben...

2015. december 17.

Ficzekné Molnár Mária tanárnő kapta a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének kitüntetését

Az iskolánkban működő Rákóczi Szövetség helyi szervezete ebben a tanévben kitüntetést hozott létre, melyet olyan pedagógusoknak és diákoknak kíván adományozni, akik sokat tesznek a nemzeti és iskolai hagyományok ápolásáért, példát mutatnak hazaszeretetükkel, fontos szerepet töltenek be a közösségépítésben. Az idei kitüntetett Ficzekné Molnár Mária tanárnő lett.

Bővebben...

2015. május 31.

Szevezetünk képviselői a Rákóczi-emléknapon

A  Parlament előtt, a Rákóczi szobornál zajlott le a Rákóczi Szövetség központi megemlékezése március 27-én, amelyen helyi szervezetünk is képviseltette magát.

Bővebben...

2015. március 28.

Délvidéki tanulmányúton a balassisok

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében délvidéki tanulmányúton vehetett részt diákcsoportunk. Az utazás a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódva valósult meg, hiszen a program fontos eleme volt, hogy egy délvidéki magyar falu, Tóthfalu lakóival közösen emlékezhettünk, ahol a vendéglátónk a Rákóczi Szövetség helyi szervezete volt.

Bővebben...

2015. március 26.

Évzáró taggyűlés

A téli szünet előtt hívtuk össze év végi taggyűlésünket, ahol a hivatalos éves beszámoló, következő évi munkaterv és gazdasági ügyek megbeszélése mellett közös karácsonyozó délutánt is tartottunk.

Bővebben...

2014. december 17.