Az idén is sikeres évet zárt a helyi szervezetünk

2015. december 17.

Szokásainkhoz hűen, a téli szünet előtt,  december 16-án megtartottuk az év végi taggyűlésünket, ahol áttekintettük az éves programjainak, illetve előkészítettük a következő év eseményeit. Külön ki kell emelni, hogy az idei évben is jelentős anyagi támogatást kaptunk a Rákóczi Szövetség Központi Irodájától, illetve a beszedett tagdíjakból is gazdálkodhattunk.

Blankó Miklós elnökségi tag - mivel a tanév végi érettségizik - 2016 januárjától távozik az elnökségből. Feladatkörét két felé bontottuk, így az elnökség személyi összetételében is változások lesznek 2016-tól. Eötvös Kitti 9. B osztályos tanuló gazdasági vezetőként, Pótz Nagy Benedek 8. B osztályos tanuló ügyviteli alelnökként tevékenykedik. Munkájukat júniusig Blankó Miklós elnökségi tanácsadóként felügyeli.

Örömünkre szolgál, hogy tagjaink száma 2016-tól 60 fő felé emelkedik, s iskolánk több pedagógusai is belépett, illetve jelezte belépési szándékát szervezetünkbe.

A program hivatalos része után karácsonyi teadélutánt tartottunk, illetve minden tagunkat – akik eljöttek az évzáró taggyűlésünkre – könyvjutalomban részesítettünk, amelyet az elnökség adott át.

Éves beszámolónk elérhető innen.
2016-os munkatervünk elérhető innen.