Rákóczi-nap a Balassiban

2016. április 7.

A tavaszi szünetre esett az idén a Rákóczi Szövetség névadójának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek az emléknapja. Ez alkalomból tartotta meg április 6-án - hadtörténeti előadással is egybekötött -  ünnepi taggyűlését a Rákóczi Szövetség iskolai helyi szervezete.

Molnár Zsolt tanár úr, a szervezet vezetője röviden felvázolta II. Rákóczi Ferenc történelmi jelentőségét és kapcsolódását a Szövetséghez.
Ezt követően a rövidesen ballagó, 12. osztályos tagjait búcsúztatta a helyi szervezet (Blankó Miklós, Eötvös Dorottya, Ferenczi László, Hoffmann Márk, Sándor Kincső, Veszely Ádám 12. B osztályos diákjaink).
Zenés műsort adott elő az Ease of Breath zenekar tagjai közül: Bolvári Máté, Hajdú Barnabás és Laukó Bálint.
A taggyűlés fénypontját az elnökség által odaítélt - tavaly alapított - kitüntetés átadása jelentette. Blankó Miklós 12. b osztályos tanuló, alapító és volt elnökségi tag kapta a helyi szervezet elnökségében végzett többéves kiemelkedő munkájáért, valamit az iskolai diákok közötti értékteremtő tevékenységéért. A kitüntetettről Molnár Zsolt elnök elmondta, hogy személye szinte egyet jelentett a Rákóczi Szövetséggel, ő volt az, aki a helyi szervezetet az alapoktól felépítette. Jónás Georgina és Molnár Eszter (11. B) kedves szavakkal búcsúztatták az ünnepeltet.
Az ünnepi taggyűlést követően Balogh Máté, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa tartott korabeli fegyverbemutatóval egybekötött előadást a Rákóczi-szabadságharc  hadtörténetével kapcsolatban.

Blankó Miklós az elnökség tagjaival a kitüntetés átvételekor A ballagó rákóczisok az elnökség tagjaival
Balogh Máté hadtörténész, múzeumpedagógus előadása Játék a fegyverbemutató után

A rendezvényen készült fotók elérhetőek innen.
Az ünnepi taggyűlésről készült felvétel elérhető itt.