Az aradi vértanúkra emlékeztünk
2019. október 6.
Október 4-én, pénteken az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. 6-án, vasárnap, a nemzeti gyásznapon pedig a 12. évfolyam néhány tanulója részt vett a Nemzeti Örökség Intézetének rendhagyó történelemóráján a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Nyáridéző – beszámoló a Csibetáborról
2019. szeptember 20.
Hagyományosan, ebben az évben is ismerkedési tábort szerveztek az új kisgimnazistáknak a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanárai. Festői környezetben töltöttek el egy-egy hetet a felvételt nyert diákok a Mátrában.
Balassis szabadidős tábor Cserhátszentivánon
2019. augusztus 18.
Szabadidős táboron vehettek részt diákjaink a nyár folyamán Cserhátszentivánon.
Az alábbiakban Román Adrienn verses összefoglalóját olvashatjuk a táborról:
Tanévzáró 2019
2019. június 27.
Jűnius 25-én, kedden tartottuk a tanévzáró ünnepélyünket, ahol 113 tanuló vehetett át kitűnő bizonyítványt. Az ezen a napon kiadott 591 bizonyítványba összesen 853 tantárgyi dicséretet írtunk be. A legjobb osztályátlag pedig: 4,89!
Kiállításmegnyitó
2019. június 13.
A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósult 60 órás művészeti szakkör keretében készült alkotásokból nyílt kiállítás az Iskolagalériában.
Tanulmányi kirándulás a „Határtalanul” program keretében
2019. május 28.
Erdélyi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a hetedik évfolyam diákjai a „Határtalanul” program keretében. A három nap során királyaink és fejedelmeink útján jártak Erdélyben. Az érintett települések útvonala: Nagyvárad – Királyhágó – Kolozsvár – Torda – Torockó – Nagyenyed – Gyulafehérvár – Marosillye – Arad.
A programok összeállításában és lebonyolításában a Csillagösvény Utazási Iroda segített.
Rendhagyó matematikaórák a Balassiban
2019. május 24.
Iskolánkban a tehetséggondozás égisze alatt a tanítási órákon, szakkörökön többféle új tanítási módszert alkalmazunk, így diákjaink a nem-euklideszi geometriák alapjaival is megismerkedhetnek.
Képzőművészeti tehetséggondozó tábor Gyulán
2019. május 12.
Iskolánk rajzban tehetséges diákjai szakmai táborban vettek részt Gyulán, mely az Nemzeti Tehetség Program pályázatból valósult meg. Az 5-10. évfolyam tanulói kivételes szépségű helyszíneken hódolhattak kedves időtöltésüknek, a rajzolásnak, festésnek.