Érzékenyítő programon a nyolcadikosok
2018. április 12.
Iskolánk érzékenyítő programjának keretében március 23-án a 8. b és 8. c osztály tanulói az Autisták Országos Szövetségének képviselője által tartott előadáson vehettek részt.
ÖKOTÁBOR: az élmény alapú oktatás mintaprojektje
2017. április 4.
Az alábbiakban Faragó Ildikó tanárnő beszámolóját olvashatjuk az 5. A osztályos ökoszakkörösök táborozásáról, amely a tavaszi szünetben zajlott le a Bükki Nemzeti Park területén.
Kerületi fizikaverseny a Balassiban
2018. március 20.
Idén márciusban is megrendeztük a rákosmenti iskolák fizikaversenyét, melyre a kerület általános iskolái mellett a Balassi 7. és 8. évfolyamos csapatai is neveztek. A verseny próbára tette a diákok logikus gondolkodását és kreativitását egyaránt, emellett a szaktárgyi ismeretekre is szükségük volt.
Balassis diákok a BőrŐrök Egészségprogramon
2018. január 25.
A Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán 2018. január 19-én Molnár Ágnes tanárnő vezetésével mintegy 30 Balassis diák vett részt a BőrŐrök Egészségprogramon.
Karácsonyi koncert - nemzetek karácsonya
2017. december 30.
Az alábbiakban közreadjuk a téli szünet előtti karácsonyi jótékonysági koncertünkön, illetve az iskolai nemzetek karácsonyán készült filmösszeállításokat, fotókat.
„Szerethetőek” - Az ÉTA Országos Szövetség vándorkiállítása a Balassiban
2017. december 7.
December 4-én nyílt meg az ÉTA (Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége) vándorkiállítása a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium aulájában. A rendezvényen megjelent Fohsz Tivadar, Rákosmente alpolgármestere, Papp Ágnes, az ÉTA Országos Szövetség vezetője, valamint a Szövetség több munkatársa.
Bővebben: Az ÉTA Országos Szövetség vándorkiállítása a Balassiban
Balassis búcsú a Néprajzi Múzeumtól
2017. december 6.
December 1-jén, pénteken a Néprajzi Múzeum ingyenes programokkal várta az érdeklődő iskolákat. A záró rendezvénysorozat első napján iskolánk is képviselte magát egy 20 fős tanulócsoporttal. A tárlatvezetés során utoljára nyílt alkalmunk belülről megtekinteni a Hauszmann Alajos által tervezett monumentális épületet.
Balassisok a Nemzeti Örökség Intézetének konferenciáján
2017. december 3.
November 30-án a Parlament felsőházi üléstermében tartotta idei konferenciáját a Nemzeti Örökség Intézete, amelyen a nemzeti örökségvédelemmel kapcsolatos előadásokat hallgathattak a résztvevő diákjaink.
Bővebben: Balassisok a Nemzeti Örökség Intézetének konferenciáján