Kassa és környéke - tanulmányút a Rákóczi Szövetség szervezésében

2017. június 20.

Felvidéki tanulmányúton vehettek részt a Balassi Gimnázium diákjai, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan. A program a Rákóczi Szövetség anyagi támogatásával valósult meg, annnak a pályázatnak a keretében, amelyen Kárpát-medencei magyar középiskolák indulhattak, azzal a feltétellel, hogy egy másik, a Kárpát-medence országaiban lévő település magyar középiskolájához látogatnak el június 4. alkalmából.

Kassa-Borsi-Sátoraljaújhely

Fotóalbum letöltése...

Az utolsó tanítási héten megvalósult utazás keretében közel 40 balassis diák – akik tagjai a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének – utazott a Kassára, ahol a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium fogadta a csoportot. Ferencei Andrea igazgatóhelyettes asszony kalauzolta végig az anyaországi tanulókat az iskola épületében, bemutatva az intézmény történetét, valamint a jelenlegi épület tárgyi felszereltségét. A balassisok betekinthettek egy-egy tanítási órába is, illetve a gimnázium nyugdíjas – de máig aktív – fizikatanárának tantermét és kísérleti eszközeit is láthatták.
A program az iskolalátogatást követően kassai városnéző sétával folytatódott. Megtekintették a rodostói házat, amely Rákóczi egykori törökországi lakhelyének mintájára épült fel. A középkori magyar gótikus építészet monumentális székesegyházában, a Szent Erzsébet dómban, fejet hajtottak II. Rákóczi Ferenc szarkofágja előtt is.
A délután folyamán – útban hazafelé – a határ menti Borsiban koszorút helyeztek el annál a kastélynál, ahol 1676-ban II. Rákóczi Ferenc született.  Sátoraljaújhelyen – a nap zárásaként – pedig felsétáltak a Magyar Kálváriához, amely az 1920-ban elcsatolt országrészek és városok emlékét idézi, s egyben csodálatos kilátást nyújt a zempléni tájra.

 

Csoportkép a kassai dóm előtt

A Márai Sándor Gimnáziumban és a Rodostói ház előtt