Gyászhír - elhunyt Bartal Lajos tanár úr

2020. július 15.

Megrendülten tudatjuk, hogy Bartal Lajos tanár úr, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium nyugalmazott énektanára, karvezető, iskolánk egykori igazgatóhelyettese, kerületünk díszpolgára, hosszú, súlyos betegség után 75 éves korában elhunyt.

Bartal Lajos tanár úr emlékét  iskolánk nevelőtestülete és a volt tanítványok kegyelettel megőrzik. Nyugodjon békében!

Bartal Lajos (1945 - 2020)

„Egyszer csak meghallod. Nem, nem őt, hanem a zenét. A zenét, amit hallanod kell. Hallgatnod. Vele együtt. Szótlanul, mégis, többet elmondva minden szónál. Mert ez a dal kézen fog és hozzávezet. Csodálatos pillanatok ezek, amilyeneket még sosem éltél át. És csak ülsz és mosolyogsz és nem találod a szavakat. Csak hallgatod a zenét, hallgatod vele együtt. (...) Ebben a dalban, a dal perceiben, érzésében, szavaiban, hangjaiban most együtt vagytok. Szótlanul. A legszebb ajándékot kapod tőle ebben a dalban. Őt.”

(Csitáry-Hock Tamás: Szívérintés)

Bartal Lajos énektanár, karvezető 1969-től nyugállományba vonulásáig, 2013 júniusáig tanított a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban, abban az iskolában, amelyben 1963-ban érettségizett. 
„1969-ben kerültem vissza egykori iskolámba tanítani, s két év múlva az igazgató úr rám bízta az énekkart. Így kezdődött… Az 1980-as évek elejétől vegyeskarként működünk. A kerület központi ünnepélyeire mindig a gimnázium énekkarát kérték fel, mint most is… Mindig nagyon lelkes csapat jött össze az elmúlt évtizedek alatt, s nagyon szép eredményeket értünk el.” – emlékezik vissza egy interjúban Bartal Lajos, aki több mint negyven esztendőn át vezette iskolánk énekkarát. A vegyeskar hírneve – Bartal tanár úrnak és lelkes tanítványainak köszönhetően – messze túlszárnyalt kerületünk határain, hiszen országos ismertségre is szert tettek, s nemzetközi kórustalálkozókon is nagy sikerrel léptek fel. Igazi művészi tehetséggondozó műhelyt teremtett ezzel, amit az is bizonyít, hogy több országosan is ismert énekes-előadóművész került ki egykori tanítványai közül, mint például Bokor Jutta, Gaál Csaba, Péter Cecília – a teljesség igénye nélkül.
2013 nyarán – nyugdíjazása miatt – 44 év után vált meg gimnáziumunktól, azóta a volt balassis diákokból álló Missio Cantorum nevű vegyeskart vezette egészen az utóbbi hónapokig, amikor egyre súlyosbodó betegsége visszavonulásra kényszerítette.
Bartal Lajos pedagógiai munkásságát az elmúlt két évtizedben a kerületi önkormányzat és a szakma is magas elismerésekkel díjazta:
2001 – Rákoskeresztúrért Díj
2008 – Életműdíj Kimagasló Pedagógiai tevékenységért
2013 – Eötvös József-díj
2013 – Rákosmente díszpolgára


Bartal Lajos tanár úr iskolánk kórusát vezényli Németországban (Eurotreff Kórusfesztivál, 2011)


Iskolánk kórusával egy kínai tanulmányúton
(Sanghai, 2010)

Bartal tanár úr a díszpolgári cím átvételekor
(Vigyázó Sándor Művelődési ház, 2013. október)