Balassis siker az Ábel Jenő latinversenyen
2017. május 31.
2017. május 19-én tartották az 53. Országos Ábel Jenő latin fordítói verseny eredményhirdetését az ELTE Kari Tanácstermében, ahol a verseny fővédnöke, Ritoók Zsigmond akadémikus köszöntötte iskolánk 10. helyezést elért tanulóját, Fülöp Lilit (11.A), akit elkísért felkészítő tanára, dr. Kiss Gáborné.
Elballagtak a végzős diákjaink
2017. május 8.
Május 5-én, pénteken délelőtt tartottuk a végzős diákjaink ballagási ünnepségét. Ebben a tanévben két osztály, a 12. A (osztályfőnök: Kaszab László) és a 12. B (osztályfőnök: Marosiné Dékán Andrea) búcsúzik a gimnáziumunktól.
Parlamenti különórán a balassisok
2017. május 5.
Május 2-án az Országgyűlés Hivatala által szervezett parlamenti különórán vehettek részt a 10. évfolyamos emelt történelem csoport diákjai közül azok, akik eredményesen szerepeltek a SZAKE idei országos történelemversenyein. A diákok - Molnár Zsolt tanár úr vezetésével - egy egész napot tölthettek az Országházban.
Rákóczi-nap a Balassiban - Jónás Georgina kapta a helyi szervezet idei kitüntetését
2017. április 30.
Április közepén tartotta a Rákóczi Szövetség helyi szervezete idei ünnepi taggyűlését a névadó II. Rákóczi Ferenc fejedelem emléknapja alkalmából, ahol a végzős diákoktól is elbúcsúzott a tagság. Jónás Georgina kitüntető oklevelet kapott több éves közösségszervező munkája elismeréséül.
A kupakgyűjtés eredményei - 2017. április
2017. április 30.
Az alábbiakban közzétesszük a kupakgyűjtés eredményeit (eredménylista, oklevelek).
Múzeumpedagógiai projektnap
2017. április 30.
A gimnázium minden korosztálya számára ez a nap (április 21. péntek) az „élményszerű tanulást” jelentette. Bizonyára a délután is meghatározó eseményként marad az 5. évfolyamos diákok emlékezetében, mert számukra még egy külön programot is sikerült megszervezni a Magyar Nemzeti Múzeumban, ami az új ismeretek elsajátítása mellett, egy kézműves foglalkozáson való részvételt is jelentett.
Remek eredmények a Jedlik Ányos versenyen
2017. április 29.
Szép eredmények születtek gimnáziumunk tanulói között az idei Jedlik Ányos matematika- és fizikaversenyen.
„Fizika mindenkinek” - „Matematika mindenkinek”
2017. április 28.
A Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány (BZA) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpontja (BME EIT) „Fizika mindenkinek” és „Matematika mindenkinek” címmel versenyt hirdetett a középiskolák 9-13. osztályos tanulói számára.