A 100 legjobb gimnázium között 2017-ben is
2017. október 9.
A napokban jelent meg a HVG Kiadó által jegyzett „100 legjobb gimnázium 2018” című kiadvány. A minden év őszén megjelenő iskolarangsor a mintegy ezer magyarországi középiskola adatait elemezve állítja sorba az intézményeket a tanulói eredményesség szempontjából. A sorrend kialakításában az országos kompetenciamérések (matematika, szövegértés) 10. évfolyamos eredményei mellett a kötelező érettségi tantárgyak (matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv) átlagait, valamint az egyetemekre felvett végzősök által megszerzett felvételi pontszámokat veszik figyelembe.
Az ezek alapján kialakított sorrendben idén a 28. helyen található a gimnáziumunk.
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium elnyerte az ÖKOISKOLA címet
2017. szeptember 28.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján – nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatokra építő, azaz tevékenységorientált környezeti- és fenntarthatóságra, továbbá globális felelősségvállalásra nevelésben részesüljön.
Tájékoztató a gyermekvédelmi rendszerről
2017. szeptember 27.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkársága megbízásából közzétesszük a köznevelési intézmények részére szóló tájékoztatást a magyar gyermekvédelmi rendszer működéséről.
„Olvass természettudományt!” - természettudományos vetélkedő
2017. szeptember 20.
A tavalyi évhez hasonlóan újra meghirdetjük vetélkedőnket, ahol minden fordulóban egy, a természettudományokhoz kapcsolódó irodalmi művet kell elolvasni, és a hozzá tartozó feladatlapot kitölteni. Szeretnénk, ha minél több balassis diák kedvet kapna az olvasáshoz, és látná, hogy a természettudományok mennyire érdekesek és milyen nagy szeletét ölelik fel az életünknek.
Az őszi érettségi vizsgákkal kapcsolatos információk
2017. szeptember 14.
A 2017. október-novemberi középszintű érettségi vizsgákkal kapcsolatban részleteket az Oktatási Hivatal weboldalán lehet olvasni. A vizsgákkal kapcsolatos fontosabb információkat honlapunkon is közzétesszük az alábbiakban.
Őszi papírgyűjtés
2017. szeptember 12.
Iskolánk szokásos őszi papírgyűjtési akcióját 2017. október 2-6. (hétfő-péntek) között rendezzük meg.
Képesség- és készségszint fejlesztése
2017. szeptember 7.
Az 54 órás képzés célja a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika tantárgy eszköztudásának készségszintű fejlesztése, a feladattípusok elsajátítása és alkalmazása az általános iskola alsó tagozatát végző (IV. osztályos) tanulók számára.
Nyári szakmai tábor a Pap-szigeten
2017. szeptember 4.
2017. augusztus 28-30. között iskolánk pénzügyi ismeretek és robotika szakköre közös tábort szervezett a szentendrei Pap-szigeten levő kempingben, a Hercules házban.