A tehetségkutató verseny eredményei
2011. december 1.
Mintegy 120 kisdiák részvételével zajlott a november végén a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban rendezett Tehetségverseny. A versenyzők nyolcvan százaléka a XVII. kerületi általános iskolákból érkezett, míg a többiek a környező településekről, illetve a szomszédos kerületekből jöttek. A nagy érdeklődés is igazolja, hogy a tehetséggondozásnak egyre inkább kitüntetett szerep jut szűkebb és tágabb környezetünkben.
TÁMOP-3.4.3 "Együtt Rákosmente tehetségeiért" projekt zárórendezvénye
2011. június 14.
Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntőjével nyílt meg június 14-én délután az Együtt Rákosmente tehetségeiért című pályázati projekt zárórendezvénye. A pályázatban négy kerületi iskola vett részt: a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, a Jókai Mór Általános Iskola és a Laborcz Ferenc Általános Iskola. A pályázat során elnyert összeg közel 20 millió forint volt.
Ifjú tehetségek versenye 2010
2010. november
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, a Jókai Mór Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, a Laborcz Ferenc Általános Iskola tanulói körében tehetségkutató versenyt szerveztünk. A vetélkedőn az 5. és a 6. osztályba járó diákok vettek részt – a négy iskolából összesen több mint százan.
