Harmadik balassis szabadidős tábor – Cserhátszentiván - Angyalkert

2020. július 27.

Az idén nyáron 44 diákunk táborozhatott Cserhátszentivánon. Programokkal teli vidám hetet tölthettek a gyerekek az Angyalkert Táborban.

A tábort támogatta az iskolai B8DSE és a Balassi ’'92 Alapítvány. Táborszervezők: Karmacsi Krisztina, Littai Fanni, Lukács Fanni, Vadóczné Belánszky Edina

Kérjük, fogadják szeretettel Román Adrienn 6.b osztályos tanuló versét és a képeket a táborról.

Az idei táborban,
Sok-sok mindent láthattam.
A csapat bejárta a Mátrát,
Szétjárta a lábát.

A legelső napon
Kirándulni nyílt alkalom.
Számháborút is játszottunk,
S a hegyről majdnem legurultunk.

A következő napon,
A kenuzáson volt a sor.
Páran vízbe is borultak,
De a csúszkázásnál megszáradtak.

Pihenő nap volt a csütörtöki,
Versenyeken lehetett részt venni.
Aki a leggyorsabb és ügyesebb volt,
Nyerhetett sok finom falatot.

A pénteki nagy melegben,
Magamat a vízben lehűthettem.
Sok volt a nevetés,
És a pizza sem volt kevés.

Aznap este tábortűznél,
Mindenki énekelt, nevetgélt.
Emellett pillecukrot sütöttünk,
És sokat beszélgettünk.

Az utolsó napon,
Eredményhirdetés volt a programom.
Később a fiúk fociztak,
A többiek tésztát dagasztottak.

 

Nevetéssel ért véget a tábor,
Nehezen váltunk meg egymástól.
Szerencsére jövőre visszajövünk,
És majd mindent szétszedünk.