Tanulmányi kirándulás a „Határtalanul” program keretében

2019. május 28.

Erdélyi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a hetedik évfolyam diákjai a „Határtalanul” program keretében. A három nap során királyaink és fejedelmeink útján jártak Erdélyben. Az érintett települések útvonala: Nagyvárad – Királyhágó – Kolozsvár – Torda – Torockó – Nagyenyed – Gyulafehérvár – Marosillye – Arad.
A programok összeállításában és lebonyolításában a Csillagösvény Utazási Iroda segített.

Az utazás képeiből összeállított videó elérhető innen: https://www.youtube.com/watch?v=C1DfSGvlQKc

Az alábbiakban részletes képes beszámolót olvashatunk az utazásról:


Királyok és fejedelmek útján Erdélyben

Első nap

Az első napon a határtól néhány kilométerre található Nagyváradra látogattunk, ahol a római katolikus székesegyházat tekintettük meg, majd Szent László királyunknak az épület előtt álló szobra előtt tisztelegtünk. A városban tett sétánk alkalmával megcsodáltuk a Brémer teret, láthattuk a régi magyar nemesi palotákat, a Fekete Sas Palotát és a Városházát. A „Körös-parti Párizs” néven emlegetett város maradandó emlékekkel gazdagított minket.

Nagyvárad főterén

Nagyváradtól búcsúzva a történelmi Erdély határára utaztunk, és a Királyhágón gyönyörködtünk a kilátásban.
„Azért tetszett ez a hely, mert gyönyörű volt a kilátás. Igaz, hogy csak rövid időre álltunk meg, de örökké emlékezni fogunk erre a gyönyörű látványra.” (Mohácsi Emma)
Délután Kolozsvárra érkeztünk, ahol a Szent Mihály templom előtt az 1901. évi párizsi Világkiállításon szobrászati nagydíjat nyert „Mátyás király és vitézei” szoborkompozíciót néztük meg. Hunyadi Mátyás szülőházához is ellátogattunk.

Csoportkép Kolozsváron, a Mátyás-szobornál

Második nap

A második napon a Tordai sóbányába látogattunk. A gyerekek számára ez a program bizonyult a legnépszerűbbnek. A sóbányában idegenvezető kísért minket, aki érdekes történeteket mesélt a bánya működéséről. A bányában található óriáskerékre is felültek a diákok.
„Nagyon kedves idegenvezető kísért végig minket. A bányában van egy óriási trapéz alakú csarnok, ami tele van játékokkal. Mintha egy kisebb vidámpark lenne a bánya belsejében. Nagyon örültem, hogy ide is elvittek minket.” (Varga Dorka)
Tordát elhagyva arra a településre érkeztünk, ahol „kétszer kel fel a nap”: Torockóra. A festői természeti környezetben települt, jellegzetes arculatú község központjában az unitárius templomot csodáltuk meg. A Néprajzi Múzeumban azt is megtudtuk, hogy a torockóiak gazdagon díszített népviseletüket csak ünnepnapokon veszik fel.
Nagyenyeden a Bethlen Gábor fejedelem által alapított híres református kollégiumot látogattuk meg, ahol egy iskolamúzeumban próbálhattuk ki a régi iskolapadokat. A régi idők iskolájának berendezése, eszközei nagy érdeklődést váltottak ki a gyerekekből.
„A kollégiumban egy tanár mesélt nekünk az iskola történetéről. Egy régi tanteremben is voltunk, ahol nagy élmény volt megtekinteni a régi iskolaszereket.” (Blazsevácz Anna)
A nap utolsó állomása Gyulafehérvár volt. Az érseki székesegyházban a Hunyadiak előtt tisztelegtünk koszorúzással. Közben eleredt az eső, így a szálláshelyre indultunk.
„Gyulafehérvár tetszett a legjobban. A templom nagyon szép volt. A kántor épp szép játékba kezdett az orgonán, így még inkább hangulatos volt számomra ez a látogatás.” (Sélley Péter)

Harmadik nap

Az utolsó napon a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt diákokat látogattuk meg. Az alapítványtól a várhoz indultunk. A tanórán olvasott „Kőmíves Kelemenné” balladájából ismert várból festői kilátás nyílt Dévára. A magasban épült várhoz libegővel utaztunk.
A várlátogatás után Bethlen Gábor szülőházához indultunk Marosillyére. Az Erdély aranykorát megteremtő fejdelemről kisfilmet néztünk meg, és az idegenvezetés során sok hasznos információhoz jutottunk az épület történetéről is.
„Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát néztük meg. A múzeum és az idegenvezetés is nagyon érdekes volt. A dokumentumfilm, amit láttunk, sok új információt tartalmazott, ezáltal még jobban megismerhettük a magyar történelmet.” (Tősér Bálint)

Marosillyén, Bethlen Gábor szülőháza előtt

Az utolsó állomásunk Arad volt. A belváros főterén láttuk a lenyűgöző szépségű Városházát. Végül a „Megbékélés parkjában” helyeztünk el koszorút a Szabadság-szobornál a magyar szabadságharc vértanúira emlékezve.
A „Határtalanul” program idén is lehetővé tette, hogy iskolánk hetedikes diákjai élményekkel gazdagodjanak, és hasznos ismereteket szerezzenek a határon túl élő magyarság történelmi és kulturális értékeiről. Zárásként tanulóink útinaplójából idézünk.
„Az erdélyi táj nagyon szép volt. Gyönyörű volt a sok erdő és hegység. Az esős időszaknak köszönhetően (ami engem egyáltalán nem zavart) olykor-olykor megült a köd a völgyekben és a távoli hegycsúcsokon.
A busz is nagyon tetszett, ugyanis emeletes buszon még sosem utaztam, ráadásul a felszereltsége és az elrendezése is megfelelő volt.
Erdély turisztikai látványosságai maradandó élményt nyújtottak. Különösen a sóbánya szépsége hatott meg. A barlangi tó nagyon szép volt." (Nyitrai Gergely Olivér)

„Nekem nagyon tetszett ez a három nap. Igaz, sokat utaztunk, de mindenképp megérte. Gyönyörű helyekre vittek el minket, és megismerhettük Erdély történelmi múltját.” (Blazsevácz Anna)
„A „Határtalanul” program azért jó, mert megismerkedünk a hagyományainkkal, a kultúránkkal és a történelmünkkel.” (Czakó Zita Katalin)


Aradon, a Szabadság-szobor előtt