Végzős balassisok a Terror Háza Múzeumban

2018. június 5.

A Terror Háza Múzeumban tettek látogatást a közelmúltban a végzős 12. A osztály tanulói. Az érettségi szünetre tervezett program jó lehetőséget kínált a diákok számára, hogy elmélyültebben tanulmányozhassák a szóbeli érettségi vizsgán is szereplő Rákosi- és Kádár-korszak mindennapjait.

Az Andrássy út 60. szám alatti épület egykor a nyilaskeresztesek székháza volt, majd 1945 után a hírhedt ÁVÓ elődje, a politikai rendőrség foglalta el. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2000 decemberében vásárolta meg az épületet, azzal a céllal, hogy a magyar történelem e két véres korszakának bemutatására múzeumot hozzon létre. Az épületben látható kiállítás installációit a földszinten, az első és második emeleten, valamint a hírhedt pincékben, illetve a lépcsőházban és a belső udvarban helyezték el.
A tárgyi anyagokon kívül az épületben alkalmazott multimédiás eszközök is hozzájárulnak a kiállítás hitelességéhez és hatásának fokozásához. Az egyes termekhez kapcsolódó archív hangfelvételek korhű telefonkészülékeken hallgathatók meg. A termekben és a közlekedőkben elhelyezett plazmatévék képernyőin folyamatosan megtekinthetők a korszak filmfelvételei és interjúi. A kiállítási anyagok megtekintése után lift vezet le az alagsorba, ahol az egykori pincebörtön rekonstrukcióit lehet megtekinteni.

(Fotók: Csarankó Alexandra és Molnár Zsolt)