Szép eredmények informatikából
2016. június 16.
A 25. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny döntőjében két tanulónk ért el első helyezést:
NOVOFER-ösztöndíjasok
2016. június 14.
A NOVOFER Alapítvány pályázatán az iskolából ketten is részesültek tanulmányi ösztöndíjban: Boros Botond 9. b és Ádám Petra 8. c osztályos tanulók.
Balassis sikerek a táncsport diákolimpián
2016. június 8.
Június 4-én, szombaton a Szentesen megrendezett táncsport diákolimpia országos döntőjében szép eredményt értek el iskolánk diákjai.
Országos eredmények matematikából és fizikából
2016. június 8.
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium immár második alkalommal vett részt a Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpontja közös szervezésében meghirdetett középiskolai versenyeken, ahol szép eredményeket értek el a diákjaink.
A Rákóczi Szövetség elmúlt három éve - stúdióbeszélgetés a Rákosmente Televízióban
2016. május 30.
Három évvel ezelőtt jött létre a Rákóczi Szövetség iskolai szervezete a Balassiban, melynek működésével és programjaival foglalkozott a Rákosmente TV Álláspont című műsora.
Elballagtak a végzős diákjaink
2016. május 5.
Április 29-én délelőtt tartottuk a ballagási ünnepséget, amelynek keretében a 12. A és a 12. B osztály búcsúzott az iskolától. A végzőseink közül jutalomban részesültek az országos versenyeken kiemelkedően szereplő, valamint a kimagasló közösségi munkát végzett diákok. A legmagasabb elismerés, a Balassi-emlékplakett idei tulajdonosa Hoffmann Márk 12. B osztályos tanuló lett.
25 éves érettségi találkozó
2016. május 4.
2016 április 30-án tartotta 25 éves érettségi találkozóját az 1991-ben iskolánkban - akkori nevén Fürst Sándor Gimnáziumban - francia-orosz tagozaton végzett 16 egykori diák.
Rendhagyó gimnáziumi irodalomóra a Balassiban Balassiról
2016. május 1.
Balassi és kora címmel tartott rendhagyó irodalomórát a felsőéveseink számára Szabó András előadóművész. Az eseményről a szervező, Faragó Ildikó tanárnő számol be honlapunkon.