Felvételt nyert tanulók listája
2019. május 2.
A 2019. január 19 - március 18. között lezajlott felvételi eljárás során a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumba felvett tanulók listája elérhető az alábbiakban.
Napsütötte Toscana és az örök város: Róma – balassis tanulmányi kirándulás húsvét előtt
2019. április 24.
A 6. évfolyam számára mindig a legkedvesebb téma a Roma aeterna – az örök Róma. Idén is megvalósult egy remek program a latin örökségünk tantárgy belső vizsgája előtt. Projektfüzettel fedezhették fel a tanulók az antik városok titkait.
Arad-Temesvár: tanulmányút a Rákóczi Szövetség szervezésében
2019. április 19.
Aradon és Temesváron járt iskolánk diákcsoportja a Rákóczi Szövetség márciusban kiírt diákutaztatási programja keretében. Tanulóink a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum vendégeiként utazhattak. Az iskolalátogatás mellett temesvári városnézés, aradi koszorúzás a vértanúk emlékoszlopánál és a Szabadság-szobornál, illetve egy világosi vártúra is szerepelt a kétnapos programban.
Világsikert ért el egykori diákunk, Szép Vanessa és csapata!
2019. április 19.
Szép Vanessa 2006--2014 között volt a Balassi Gimnázium tanulója. Már itt is kiemelkedett társai közül: az OKTV-n ért el szép helyezést, több nyelvvizsgát szerzett, és az iskola fontos közösségi szereplőjévé vált. Egyenes út vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol a legnehezebb tárgyak oktatói (pl. római jog) rögtön felfigyeltek rá. Az idegen nyelvi és retorikai tudását a perbeszédversenyeken tudta leginkább kamatoztatni. Április elején számos újságban olvashattuk, hogy az ő és három hallgatótársa alkotta csapat megnyerte a Jessup World Cup versenyt -- először nem anyanyelvi európaiként.
Siker a Diák Menedzsment Bajnokság döntőjében
2019. április 17.
A Diák Menedzsment Bajnokság Országos döntőjébe jutásig a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium PineApple nevű csapata több mint 200 egyetemistákból álló csapatot előzött meg. A 10 csapatos döntőben is remekül szerepeltek.
Döntős helyezés a matematika OKTV-n
2019. április 14.
Takács Lili (11. C) a matematika OKTV országos döntőjében 15. helyezést ért el. Felkészítő tanára Börzsei Katalin. Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!
Átadták iskolánk felújított tornatermét
2019. április 14.
Hivatalosan is átadták iskolánk tornatermét és a hozzá kapcsolódó öltözőket. Az ünnepélyes átadáson részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester, dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatója és intézményvezetőnk, Farkas György. Az első kosárlabda mérkőzés kezdődobását Duna Mónika végezte el.
Hagyományőrző programon az 5. A és a 6. A osztály diákjai
2019. április 8.
Kisgimnazistáink közül 2019. április 2-án, az 5.A és 6.A osztály diákjai egy jól szervezett hagyományőrző programon vettek részt Faragó Ildikó tanárnő és Sipiczky Márk tanár úr vezetésével, a XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében.