Napsütötte Toscana és az örök város: Róma – balassis tanulmányi kirándulás húsvét előtt

2019. április 24.

A 6. évfolyam számára mindig a legkedvesebb téma a Roma aeterna – az örök Róma. Idén is megvalósult egy remek program a latin örökségünk tantárgy belső vizsgája előtt. Projektfüzettel fedezhették fel a tanulók az antik városok titkait.

Jártunk Pisában, San Gimignanoban, megmásztuk a Vezuvot, a régészeti feltárások eredményeként  Pompei világát ismerhettük meg.  Rómában több napot is eltöltöttünk: a Forum Romanumot, a Piazza Navonát, a Spanyol lépcsőt jártuk végig, a Trevi-kútba pénzérmét dobtunk,  s persze a kolosszális Colosseumot is megnéztük kívül-belül, a Pantheont, a Szt. Péter Bazilikát is megtekintette a rendkívül  sok ismerettel rendelkező latinos csapat. A pápai áldást, az Urbi et Orbi!-t már mi is  itthon hallgattuk meg.  Utunk Siena lenyűgöző építészeti remekéhez vezetett. A várost az etruszkok alapították és itt található Olaszország egyik legjelentősebb gótikus katedrálisa. A programot Padova zárta, ahol nemcsak a Szent Antal Bazilikát néztük meg, de alkalmunk volt Janus Pannoniusra is visszagondolni, hiszen ebben a híres egyetemvárosban is tanult,  ezért latinul mondtuk el a Laus Pannoniae c. disztichonját az idegenvezető kedvéért. Csoportmunkában vetélkedtünk, a pontszerző játékokban szinte mindig hasonlóan magas eredmények születtek.  Itt mindenki jól teljesített! Bízunk benne, hogy ily módon,  eredményes volt a felkészülés az első vizsgánkra. Semmivel nem pótolható az az élmény, amit saját magunk láthatunk, s élünk át.  Köszönjük a jó csapatmunkát és a szülők együttműködését.  A nyári programok között több család tervében szerepel  olyan helyszínek felkeresésére, amire már csak kevés idő jutott: Saturnia di Terme, Pitigliano. Venite nobiscum!

Csoportkép a Forum Romanumon