Franciaországi tanulmányúton jártak a balassisok

2015. szeptember 28.

Szeptember második felében franciaországi tanulmányúton vehettek rész iskolánk diákjai. Az alábbiakban a szervező, Faragó Ildikó tanárnő beszámolóját olvashatjuk az utazásról.

 

Nem csak Mona Lisa mosolygott Párizsban…

A nyolc éves koncepcióban megjelenő nyelvi tanulmányutak sorában Franciaország került sorra. Gimnáziumunk nyelvi csoportjai számára remek lehetőséget kínált az általunk felkért Ikarosz Utazási Iroda, akik ez alkalommal is minden igényt kielégítő programot fogadtak el tervezésünk alapján. Ez az egyediség a vonzerő, amivel mindig árnyaltabb és specifikusabb a program, mint az átlag. A tervezett nagy korosztály érdeklődése helyett inkább a még nagyobbak, már-már felnőtt csoporttal indultunk, több külsős iskolással, akik nagy lelkesedéssel vettek részt ezen a 8 napos, mondhatjuk nyugodtan, varázslatos szépségű programon.
Minden, amit látni szerettünk volna, sikeresen meg is valósult. Az útvonal: Saarbrücken – Reims – Párizs – Versailles - a Loire menti kastélyok: Blois – Chenonceau – Chambord, majd ismét a német terület: Balassi emléknap Nürnbergben, ahol gimnáziumunk névadója is tanult.
Valójában még a változékony időjárás is kegyes volt hozzánk, amikor kellett, sütött a nap, amikor úton voltunk, szakadt az eső. Semmiről nem maradtunk le, mindent a maga idejében meg tudtunk tekinteni. Mint minden világvárosban, itt is nyüzsögtek a kíváncsi turisták, abba nem is mertünk belegondolni, mi lehet itt a nyár közepén, főszezonban!
A gazdag program kellemes idegenvezetője: „Katica Rádió”-ként működött, sok vidám és nagyon érdekes történetet hallhattunk tőle. Az utazás során történelmi és kalandfilmeket is nézhettünk, míg elérkeztünk egy-egy új látnivalóhoz. XIV. Lajostól – XVI. Lajosig szinte minden izgalmas történelmi vonatkozású témát érintettünk, szemünk elé tárult az akkori kor világa. A lenyűgöző pompa és fényűzés jól megőrzött hagyatékát mintaszerűen gondozzák a franciák.

Mindenki talált maga számára érdekességet. Sokakat Párizs látványa nyűgözte le: a Notre Dame, Cité szigete, Pont Neuf, a nagyokat a Sorbonne egyik épülete ejtette ámulatba, vagy akár a  Latin negyed szépségei a Luxemburg kerttel. Kipróbáltuk Párizs 14 metróvonalának 2 pályáját, voltunk a D’Orsay Múzeumban, megtekintettük az Invalidusok dómját, láttuk Napóleon síremlékét.
Eljutottunk Versailles-be, kisvonattal, valójában inkább a Dottóhoz hasonlítható járműről van szó – Trianonig utaztunk, hogy lássuk, amire nem szívesen emlékezünk.
Ismét Párizs a Montmartre-tal, a Sacre Coeur megtekintése után másnap is a francia fővárosban gyönyörködhettünk. A híres Moulin Rouge számunkra a bohém festőt idézte: Toulouse Lautrec személyét, akinek a tárlatát még itthon, a Szépművészeti Múzeumban sikerült megtekinteni, s így bizonyára mély nyomot is hagy, főleg a róla szóló regény  elolvasásával együtt. Remek társítása az irodalomnak és a festészetnek. Az Eiffel-torony páratlan látványt nyújtott mindenki számára. Nagy körültekintéssel őrzik a XIX. századi építményt, tudták a velünk utazó gyerekek is, hogy bizony a Nyugati pályaudvarhoz is sok köze volt a mérnöknek. No, és a Louvre… Hetekig érdemes lenne ámulni a sok csodálatos művészeti alkotáson. Idegenvezetőnk egyik kiemelkedő érdeme, hogy célirányosan vezetett először a „népszerűségi lista élén álló alkotásokhoz”, s így megtaláltuk a forgatagban azokat az alkotásokat is, ami első pillantásra reménytelennek tűntek volna.  Mona Lisa ránk is mosolygott…
Hiába no, ezt látni kell…Ady is hétszer járt Párizsban, de ebből sosem elég. Fantasztikus volt a felismerés, hogy egy csodálatos festményen egyszerre látható a francia szimbolista  költők köre: Baudelaire, Verlaine, Rimabaud… , s még sokan mások, s   Zola tekint vissza ránk az írók közül egy csoportképről. Igazi csemege ez az érdeklődőknek. A gimnáziumi 11. évfolyamos irodalmi anyag egy jelentős  része erről szól, vagyis, hogy  a nyugati minta miként jelenik meg a magyar kultúrában…
Az impressziók sora folytatódott, hiszen felkerestünk egy csodás parfüm múzeumot. (Fragonard) Jártunk a Grand Bulvaron, a Concord téren, remekül fordítottak latinból a diákok, nem kis büszkeségünkre (concordia,- ae (f) =egyetértés) szót rögtön felismerték, s mivel voltak más, jól képzett  gimnazisták, sőt egyetemisták is, valóban nem is okozott(sok embernek)  gondot az úti TOTÓ megoldásánál e kérdés megválaszolása. A Champs Elysées és a Diadalív megtekintése után a Loire menti kastélyok páratlan látványa tárult a szemünk elé. Csodavilág a maga eleganciájával és szépségesen gondozott, egyedien nyírt fáival, díszes parkjaival.
Alig akartunk elszakadni ettől a szép látványtól, pedig a német oldalon várt bennünket a következő napon: Nürnberg. Igazi kis gyöngyszem, nemcsak Balassi Bálint tanulóéveinek helyszínét láttuk a kisvárosban, hanem a mesés Fauenkirche templomát, a Dürer Ház épületét a Sebaldus templomot, az óvárost, a piacot, s a császári várat is. Dürer „Nyúl” című képe alapján egy szobor is készült, amit nagy szeretettel örökítettünk meg.
Nagyon hasznosnak tartottuk a program megvalósítását és rendkívüli élményként őrizzük meg emlékeinkben ezt az utat. Köszönjük az iskolavezetés támogatását, a Balassi ’92 Alapítvány hozzájárulását és minden kedves utastársunknak a jó hangulatot és mintaszerű együttműködést!
AU REVOIR!
Szívesen látunk minden gimnazistánkat és kedves családjukat, ismerőseiket a következő év őszi szünetére tervezett spanyol körúton, amire még lesz egy évünk, hogy sok-sok részletben be tudjuk fizetni a  program díját! Találkozzunk a 8 évet átívelő következő latin leánynyelv útján, ami egészen elvisz bennünket a Gibraltári-szorosig, egészen Granadáig, ahol a 12.-esek számára is lesz még új csoda, hiszen Federico Garcia Lorca világa is közel kerülhet mindenkihez, aki nyitott a kultúra gyöngyszemeire!

 

További képek letölthetők innen.