Ebben a tanévben Takács Lili érte el a legszebb versenyeredményeket

2019. június 12.

Érdemes-e elindulni egy tanévben három tanulmányi versenyen is? Erre a tanárok azt szokták válaszolni, hogy nyugodtan próbáld ki magad, aztán kiderül, melyikből érdemes folytatni a versenyzést, akkor aztán adj bele mindent! Takács Lili 11. c osztályos tanuló rácáfolt erre a tanári bölcsességre. Három tantárgyból indult, és háromból került be az országos döntőbe, mindezt még „zöldfülű” tizenegyedikesként.

Fizikából OKTV –n döntős 5. helyezett lett, a 30 fős döntőben egyedüli lánykén szerepelt. Az elméleti tudása mellett a fizika mérési feladatot is hibátlanul megoldotta. Felkészülése Erdélyiné Bérczi Enikő tanárnő irányításával történt. 

Informatika OKTV-n 13. helyezett, ahol igen magas százalékban oldotta meg a feladatokat a hat órás időtartamú versenyen. Felkészülése nem egy éves munka eredménye, hiszen informatikából 6. osztályos kora óta szerepel a kerületi és fővárosi informatika alkalmazói versenyeken, és mindig dobogós helyezést ért el. Felkészítő tanára évek óta Erdélyiné Bérczi Enikő tanárnő, illetve a fakultáción Kuli Ferenc tanár úr volt. 

Továbbá szintén OKTV döntős eredményt hozott matematika tantárgyól, ahol 14. helyezett lett. Ebben a felkészülésben Börzsei Katalin tanárnő segítette. Matematikából is számtalan versenyt megnyert az évek során.
Lili évek óta szorgalmasan, kitartóan és fáradhatatlanul készül a versenyekre. A munkához való hozzáállásával már kezdetektől fogva kiemelkedik a tanulói közösségből. A hozott kimagasló OKTV-s versenyeredmények mellett tanulmányi eredménye is kitűnő. Versenyeredményei maximális többletpontot biztosítanak számára a felvételi eljárásban.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk számára!