Balassis sikerek a SZAKE közismereti versenyein

2018. április 4.

Az idén is eredményesen szerepeltek diákjaink a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE) közismereti versenyein a tavaszi szünet előtt megrendezett országos döntőben.
Az „Örökségünk ’48” történelmi, a „Magyarország az én hazám”  és az „Erdélyország” című honismereti, illetve a „Magyarok Európában” és a „Magyarországi cigány-roma nemzetiségek” című állampolgári vetélkedők összevont döntője Budapesten, a Stefánia Palotában zajlott le. A rendezvényt Glovicziki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke nyitotta meg.

Az ünnepélyes megnyitón a SZAKE elnöke és az Oktatási Hivatal elnöke elismeréseket adtak át a felkészítő pedagógusok részére is. Az idén Molnár Zsolt történelemtanár, a balassis csapatok felkészítője kapta a "Legeredményesebb fellkészítő tanár" elismerő oklevelet.

A balassis versenyzők csoportképe az ünnepélyes megnyitó után

A legszebb eredmények a az „Erdélyország” c. történeti-honismereti vetélkedőn születtek, ahol 1. helyen végzett a 9. évfolyamos emelt történelem csoport csapata. Csapattagok: Ilyés Csenge (9. C), Sélley Anna (9. B) és Paska Dorottya (9. B). Ugyanezen a versenyen a 11. b osztály csapata a 4. helyet szerezte meg. Csapattagok: Izsák Gergely, Romoda Péter és Zilai Gergely.   

Az „Örökségünk 48" nevet viselő vetélkedő célja az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméinek, valamint a kiegyezésig tartó korszak szereplőinek, eseményeinek és összefüggéseinek felismerése, emlékének ápolása. Itt Stubnya János Domonkos, Esze Petra és Szabadkai Márton által alkotott 11. B osztályos csapat a  7. helyezést érte el.

A .„Magyarország az én hazám” c. honismereti vetélkedőn a 10. évfolyamos emelt történelem csoport csapata jutott a döntőbe, akik az 5. helyen végeztek. Csapattagok: Rozs András (10. A), Márkus Jáfet (10. B) és Rippl Balázs (10. B).

A „Magyarok Európában” c. történelemi-állampolgári versenyen (amelynek témája az idén a dualizmus korának kultúrtörténetéhez kapcsolódott) a 12. A osztály csapata vett részt, akik 5. helyezést értek el. Csapattagok: Gonda Gábor, Kalmár Máté és Simon László.

Ismét megrendezték a tavaly elindult  „Magyarországi cigány-roma nemzetiségek” c. állampolgári vetélkedőt is, ahol két döntős csapatunk is volt. Az 5. helyen szerepelt Eötvös Kitti (11. B), Hubai Eszter (11. A) és Tóth Júlia (11. A); míg a 7. helyezést érte el a Hegedűs Barnabás (11. B), Gyuricza Tamás (11. B) és Hathy András (11. C) által alkotott csapat. 

A diákok felkészítő tanára Molnár Zsolt volt, aki ebben az évben is részt vett a zsűri  munkájában, ahol a szakközépiskolás csapatok teljesítményét értékelte az „Erdélyország” c. kategóriában.

Gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményekhez!

Néhány kép a versenyről:

További fotók találhatók a facebook-on is, a következő helyen:

https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1646872932093840&type=3