Tehetségverseny a Balassiban

2015. december 1.

Az elmúlt hétvégén 176 negyedikes kisdiák vett részt hagyományos tehetségkutató versenyünkön.

Az írásbeli fordulót pénteken, a szóbelit szombaton tartottuk. A versenyzők zöme a XVII. kerület iskoláiból érkezett, de szép számmal jöttek a szomszéd kerületekből és a környező településekről is.

Az előzetes hírek szerint a verseny győztese 91,75 százalékos eredményt ért el, de a 3. helyezett is több mint 90 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhet. A mezőny átlaga: közel 70 %, ami összességében jónak mondható.

A Tehetségverseny eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadás december 2-án (szerdán) 18 órakor lesz a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tornatermében. Minden versenyzőt szeretettel várunk!

A részletes eredményeket ekkor tekinthetik meg az érdeklődők a helyszínen. Az esti óráktól a Balassi honlapján is elérhető lesz az eredménylista. Az eredményeket a megadott kódszámok alapján hirdetjük ki. Elfelejtett kódszámok ügyében a gimnázium titkárságán lehet érdeklődni.